Köszönöm, hogy itt vagytok:)

csütörtök, január 28

Jókai Mór: Felfordult világ - Egy farsang az Alföldön (részlet)

Néhány évvel ezelőtt, vízkereszt napján reggel, négy Szatmár megyei fiatalember összeszólalkozott bizonyos nemes versenyzésre. A verseny feladata ebből állott: farsang első napján elkezdeni Szinérváralján a táncot; abban kivilágos-kivirradtig helytállani; – akkor felülni a csöngős szánra, áthajtani Szamostelekre, ott is táncban virradni meg, s reggel ismét menni tovább Aranyosmeggyesre, ott is folytatni a dáridót, azzal megint egy faluval odább, fel Ugocsának, Beregnek, Zemplénnek, onnan lekerülni Szabolcsnak, Biharnak, végigvigadni mind a hat vármegyét egy csepp kipihenés nélkül.

A verseny szabályai voltak ezek: egy ismerős házat el nem kerülni, ahova a négy közül valamelyik betérni óhajt, egy táncot sem hagyni kezdeni másnak, s nem végezni előbb, mint más. Minden tósztot elfogadni, s soha egy csepp bort nem hagyni a pohárban. Egész farsangon át nem alunni ágyban, hanem csak a szánban fekve, amíg egyik falutól a másikig utaznak; – és végre előfordulható kalandoknál, mint például párbajok, szerelmi cselszövények dolgában, fidéliter egymás segítségére lenni; hasonló eseményeknek is igen gyorsan kellvén végrehajtatniok, miután egy faluban egy napnál tovább időzni nem szabad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése