Köszönöm, hogy itt vagytok:)

kedd, július 19

Gyermekkorunk kedvenc ételei

Jutus kért meg hogy szálljak be én is ebbe a kedves játékba.Köszönöm,hogy gondolt rám!!!
Gyűjtsük össze gyermekkorunk kedves ételeit, sültjeit a blogunkon !

Bizonyára mindenkinek vannak kedvencei, melyekhez akár kedves történetek is fűződnek.
Emellett persze akadnak olyan ételek is , amiket nagyon nem kedveltünk.
A számot tekintve nincs szabály, mindenki annyi ételt sorol fel amennyihez kedve van.
Így jobban megismerhetjük egymás íz világát és egy kicsit nosztalgiázhatunk is.
Egy bloggernek 5 másikat kell meghívnia a játékba !
Akiktől szívesen olvasnám gyermekkoruk kedvenc ételeit :


Katika
Olyan régen volt,hogy már több, mint fél évszázad is eltelt azóta. Nagyszüleim első unokája voltam, nyugodtan állíthatom, hogy a kedvenc. Velük szembe laktunk, így nem volt gond,mikor megyek a nagymamáékhoz. Haza jöttem az iskolából a táskát ledobtam és már szaladtam is hozzájuk, mert az olyan finom volt, amit a pici nagymamám főzött.
-.Na, mit főztem?-kérdezte mosolyogva. Persze,hogy túrós gombócot. Ez egy tejbe megfőtt,sós túróval megtöltött gombócok voltak. Kanállal szétdaraboltuk, úgy ettük. Tésztája finom omlós volt.Addig ettem ilyet míg a nagymamám főzött, azóta sem.
Na, meg aztán a finom házi vajas kenyér vastagon megpakolva új hagymával, vagy a forralt tejről leszedett pille, kenyérre rakva és annyi cukor rá, amennyit a pille felvett:) Nagyon szerettem még a káposztás rétest, jó borsosan.
Nem a kedvenceim közé tartozik a darás tészta, így emlegette anyám. Minden héten megfőzte egyszer. Tettem rá egy csúnya megjegyzést, szegény el is sírta magát. Megkaptam érte a magamét az apámtól.
Utólag is elnézést, ha untattam valakit, de nem rendelkezek írói vénákkal:)

5 megjegyzés:

  1. Jó volt olvasni,kedves emlékek!!!Jót mosolyogtam a darás tésztán.:))

    VálaszTörlés
  2. Akkor, én nem mosolyogtam, most igen:)))

    VálaszTörlés
  3. Marikám, nekem gyermekkoromban a csöröge volt a kedvencem, amit nagymamám készített. Anyukám is remek kelt tésztákat készít, de valahogy nem olyan. A másik a lekváros galuska, a tésztát természetesen ő maga gyúrta, és saját sárga barack lekvár.Amióta elment, azóta nem ettem finom sárgabarack lekvárt.:)

    VálaszTörlés
  4. Katika, az volt az igazán finom, amit a nagymama sütött-főzött, akármilyen egyszerű volt:)))

    VálaszTörlés
  5. Kedves Marika!

    A kedvencem - akkor is, most is - a rakott krumpli. Sok finom ételt szeretek, de ennek nem tudok ellenállni. Amúgy nem vagyok egy nagy konyhatündér, de a rakott krumpliban a legjobban a sajátomat szeretem (na, azért a másokéról se mondok le) egyszerűen azért, mert én a szokásos bors, són kívül sok-sok majorannával szeretem. Mások pedig nem csinálják így.
    Valószínűleg ezért kedvelem a sajátomat a legjobban :-) :-) Szeretem a majorannát krumplival párosítva :-)
    (Paprikás krumpli is finomabb így)

    A forralt tejről leszedett pille- kenyérrel, még nem is hallottam eddig róla :-)
    Nálunk is az én édesanyám sárgabarack lekvárja a favorit, mi is aggódunk, hogy mi lesz ezzel a "nagyis" ízvilággal :-(

    VálaszTörlés